Honnan is tudhatja az ember, hogy hozzátartozója Alzheimer-kórban vagy más demenciában szenved? Ha feledékenyek vagy könnyen összezavarodnak a szüleink, az nem szükségszerűen jelenti azt, hogy progresszív neurodegeneratív betegség alakult ki náluk.

Mindenkinél másképp és eltérő súlyossággal jelentkeznek a tünetek, ám vannak olyan jelek, amik már korán óvatosságra inthetnek. Az alábbi változásokban ragadhatóak meg leggyakrabban a demencia első jelentkezési formái.

Feledékenység és a rövidtávú emlékezet problémái

Időnként mindannyian elfelejtünk ezt-azt, ám amikor rendszeresen képtelen felidézni valaki a nemrégiben elhangzott információkat, az további kivizsgálásra adhat okot. Az Alzheimer-kórral élők gyakran fontos dátumokat és eseményeket felejtenek el, vagy épp sokszor megkérdezik egymás után ugyanazt.

Zavartság vagy figyelmi nehézségek

Gyakori korai jel a demenciában az időben és térben való tájékozódás nehézsége. A koncentráció zavarai miatt pedig a betegeknek sokszor igen hosszú időbe telik elvégezni akár egyszerű tevékenységeket is.

Tárgyak elvesztése

Természetesen mindenkivel előfordul néha, hogy nem találja a kulcsát, ám ha szerettünk rendszeresen például a fagyasztóba teszi azt, elképzelhető, hogy már komolyabb problémával nézhetünk szembe. Demenciával élők esetében nehézkes lehet a szisztematikus keresés megtervezése és megvalósítása. Akár lopással is meggyanúsíthatnak minket, ha reménytelenül nem lelik meg a dolgaikat.

Mindennapi tevékenységek nehézségei

Az Alzheimer-kórban és más demenciákban a legegyszerűbb hétköznapi cselekvések is bonyolulttá válnak. A vezetés, főzés vagy egy ismerős játék lépéseinek felidézése is nehézséget jelenthet – sokszor a családtagok segítségére szorulnak a demens betegek. Mivel a látás, a mélységészlelés és a távolságok megbecslése is érintett lehet, a hozzátartozóknak az ügyetlenség, a kisebb balesetek is feltűnhetnek.

Nyelv és beszéd

Mivel a betegség a beszéd megértésére és produkciójára is kihat, a demenciával élőknek kihívást jelenthet egy-egy szó megtalálása. Sokan olyan helyettesítésekkel élnek, mint „izé”, „dolog”, „mi is az”, amikor nem jut eszükbe a megfelelő kifejezés.

Egyszerű számolás

A demencia korai stádiumában megjelenhetnek az egyszerű matematikai műveletekkel kapcsolatos nehézségek – még akkor is, ha valaki világéletében remek fejszámoló volt. A pénzügyi életvezetés hirtelen fellépő változásai vagy a kiadás-összeadás gyakori problémái például erre utalhatnak.

Döntéshozatal

A gondolkodás és döntéshozatal megváltozása jellemző tünet az időseknél. Ha a mindaddig racionális emberként ismert szerettünk egyszer csak szerencsétlen vagy kockázatos döntéseket kezd el hozni, érdemes gyanakodnunk demenciára. A rendszeres felelőtlen költekezés, az időseket célzó csalásoknak történő bedőlés, vagy az időjárásnak nem megfelelő öltözködés mind intő jelek.

Személyes higiénia

Amennyiben szerettünk hirtelen látványosan kezdi hanyagolni külsejét és személyes higiéniáját, az gyakran további kivizsgálásra ad okot. Hasonlóképp, ha valaki egész életében rendben tartotta otthonát, most azonban hatalmas rendetlenség és kosz veszi körül, nem árt odafigyelnünk a további tünetekre.

Személyiség és hangulat

A korábbi személyiségjegyek megváltozása és a hangulatingadozás sokszor megjelenik Alzheimer-kór és más demenciák esetén. A szorongás, ingerlékenység, frusztráció, gyanakvás mind jellemzőek ezekben az állapotokban.

Magányosság

A korábban kedvelt társaságból való elmaradás, a visszahúzódás a fontos kapcsolatoktól és tevékenységektől fontos előjelei lehetnek a betegségnek. Hátterében gyakran az áll, hogy a személy már megéli feledékenységét vagy más változásokat és igyekszik elkerülni az olyan a helyzeteket, ahol kényelmetlenül érezné magát emiatt. A megélt nehézségekből fakadó depresszió szintén visszahúzódást vonhat maga után.

Ha a fenti jelek valamelyikét huzamosabb ideig észleljük magunkon vagy hozzátartozónkon, feltétlenül forduljunk háziorvosunkhoz! Ő majd a vizsgálatot vagy kikérdezést követően szakmai tudására és tapasztalatára támaszkodva dönt arról, hogy milyen irányban haladjanak tovább a kivizsgálások.

Forrás: felejtek.hu

 

Hozzászólások

hozzászólás