Életmód

BALATON – Jó hír a kerékpárosoknak

Az elmúlt hetekben a Balatoni Bringakörút több, korábban nagyon kritikus lakott területen kívüli szakaszán találkozhattunk felújítási munkákkal az északi oldalon, a délnyugati régióban pedig egyes települések bicikliútként kijelölt utcáiban zajlik a burkolat javítása – írja a balatontipp.hu.

MAGÁNY – Öt kevésbé ismert tény

A magány érzésének megtapasztalása szinte elkerülhetetlen az életünk során hosszabb vagy rövidebb időre. Egy-egy új helyzet, költözés, munkahelyváltás mind azzal járnak, hogy a korábbi társas kapcsolataink felborulnak.

JÁRVÁNYNAPLÓ – Rendezte David Lynch

Azt se tudom, hogy milyen nap van ma, de nem is érdekel. Teljesen mindegy. Már a napszakok is kezdenek összemosódni. A saját belső órám szerint élek, ennyi öröme van az önkaranténnak. Későn fekszem, későn kelek, sokat alszom. Mindig ez volt a vágyam.

EGYSZERŰBB ÉLET – Vissza a természethez!

Az optimista elképzelések szerint ez a járvány észhez fogja téríteni az emberiséget. Visszaveszünk a pörgésből, ami jót tesz a Földnek, de nekünk magunknak is, mert kevésbé rongáljuk az idegeinket és a környezetünket.

ISMERŐSÖK – Karanténban merre járnak a múzsák?

Benedictus… Gondolkodom: Most ki irányít? Kihez van közöm, kihez volt közöm, kihez lesz közöm?

KARANTÉNKERTÉSZ – Paradicsom a korona idején

Benéztem a dózsavárosi kiskertész boltba, paradicsommagért. Hatszázötven forint. A kis zacskón látom, gyönyörű paradicsom terem majd a dézsában. Állítólag már május körül a képen látható növényre fog hasonlítani. Az operatív törzs jóslatai szerint akkoriban csúcsosodik a járvány, vagy laposodik a görbe. Mindegy, paradicsom lesz.

TÁMOGATÁS – Koronavírus és demencia

A koronavírus-járvány mindannyiunk számára krízishelyzetet teremtett. Sokan azok közül, akik személyes gondoskodást nyújtanak egy Alzheimer-kórral vagy más demenciával élő szerettüknek, most még nagyobb aggodalommal tekintenek a jövőre. A brit Alzheimer Társaság összegyűjtötte a legfontosabb tennivalókat, melyekkel támogathatjuk demenciában érintett hozzátartozónk egészségének megőrzését. Győződjünk meg róla, hogy van a demenciával élő személy lakásában szappan és fertőtlenítő. Minden látogatás alkalmával – és lehetőség szerint minél gyakrabban –… Continue Reading →

DROGAMBULANCIA – Pszichológus online

Kaiser Evelin, az Alkohol-Drogsegély Ambulancia pszichológusa várja azoknak a kérdéseit, akiknek támogatásra van szükségük, de nem mernek vagy nem tudnak segítséget kérni szakembertől.

ELŐADÁS – Sportolók megfelelő táplálkozása

Érdekesnek ígérkező, ingyenes előadást tart március 18-án, szerdán 18 órakor a Pannon Egyetemen Kindl Gábor sporttáplálkozási szakértő, Magyarország hosszútávú triatlon bajnoka (1992), Hawaii Ironman résztvevő, a sporttáplálkozás és sportfrissítés legismertebb hazai szakértőinek egyike.

ALACSONY PADLÓS – Hova tűntek a kényelmes pesti vonatok?

Miért ritkult meg teljesen az alacsony padlós, egylégterű motorvonatok közlekedése a Veszprém–Budapest vonalon? – kérdezte írásban Mesterházy Attila országgyűlési képviselő Kövér Lászlót, az országgyűlés elnökét február végén. Hartmann Ferenc városi képviselő pedig a legutóbbi közgyűlésen Porga Gyula polgármestertől kért választ arra, mit tesz a városvezetés annak érdekében, hogy ezek a szerelvények ismét rendszeresen közlekedjenek.

POLITICAL CAPITAL – Tízből hét ember szívesen segítene a civil szervezeteknek

A korábbiaknál részletesebb és több tekintetben nem várt eredményeket hozott a Civilizáció és a Political Capital közös kutatása a hazai civil szektorról. Bár a válaszadóknak nem teljesen egyértelmű, hogy ki mindenki tartozik ebbe a körbe, a megkérdezettek több mint egytizede számolt be arról, hogy ő vagy közvetlen ismerőse kapott már valamilyen segítséget civil szervezettől.

USERNET – Újabb internetes átverés szedi áldozatait

Az elmúlt fél évben új internetes átverés szedi áldozatait, amely elsősorban a hazai, online szolgáltatásokat nyújtó vállalkozásokat célozza meg. Az átverést a legtöbb szakember „túlfizetéses” átverésnek nevezi.

JÁRVÁNYVESZÉLY – Amiről a tisztifőorvos nem beszélt

Sajtótájékoztatót tartott hétfőn az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány apropóján és nem mondott semmit. Müller Cecílától mindössze annyira futotta, hogy bejelentse, a Nemzeti Népegészségügyi Központ megváltoztatja az eddigi esetdefinícióját (miről mire?) és aktualizálja a korábban kiadott eljárásrendjét (hogyan?).

DEMENCIA – Az Alzheimer-kór nem csak a betegeket érinti

Az USA-ban 16 millióan nyújtanak személyes gondoskodást az Alzheimer-kórban vagy más demenciákban szenvedőknek. Habár magyar adatok nem állnak rendelkezésre, gyaníthatóan nálunk is jelentős azok száma, akik a feltételezett mintegy negyedmillió demenciával élő beteg hozzátartozójukat támogatják a mindennapokban.

A HÁZASSÁG HETE – Beszédes fotók esküvőkről

Egy séta erejéig visszacsöppenhetnek a múltba mindazok, akik Balatonalmádiban a Pannónia Művelődési Központban járnak. A Házasság hete alkalmából korhű keretekben üzennek a régi fotók egykori szertartásokról.

© 2020 Veszprém Kukac

Weboldalunk működését, biztonságos üzemeltetését a nap 24 órájában, az év 365 napján a websupport.sk tárhely biztosítja