Budogálán voltunk szombaton a Lovassyban, immár az ötödiken. Ősziesen, álmosan indult, foghíjas volt a lelátó is. A 14 harcművészeti iskola bevonulása és Ovádi Péter önkormányzati képviselő kicsit szombat reggelesre sikeredett köszöntőbeszéde után azonban feleszmélt a közönség. Valósággal meghűlt a vér az ereinkben, amikor Strenner Balázs, a Bujutsu-Kai Kenshin-Ryú iskola mestere katanájával lesújtott az Ovádi Péter tenyerén tartott almára.

A mester profizmusának és a képviselő hidegvérének köszönhetően a mutatvány sikerült, az alma két részben hullott a földre, kezdődhetett a gála.

Sorban jöttek a harcművészeti iskolák, egyesületek jobbnál jobb bemutatókkal, különféle küzdősportokkal és harcművészeti irányzatokkal: MMA, a magyar hagyományokon alapuló baranta, jujitsu, shotokan, capoeira, aikido, kung-fu, judo. Időközben telt házas lett a rendezvény. A hangulat fokozásában nagy szerep jutott DJ Smashnak, a gála házigazdájának is.

A lelátón sokan már az egyhangúság mókuskerék-effektusát kezdtük érezni, töményen váltották egymást a produkciók. Félreértés ne essék, igényesek, professzionálisak, hatalmas munkabefektetést igénylők voltak a bemutatók, csak oly mértékben tömörítve, hogy az már álmosított. Ekkor lépett színre Barbi és a Zumbások, és életet leheltek a már-már melankóliába zuhant közönségbe, nem kevés embert sikerült megmozgatniuk és egy kis zumbázásra bírni.

És akkor jött az igazi produkció: megérkezett a „siserehad”, és ellopta a show-t! Papirovnyik Mónika, Meilinger László taekwondomesterek és a Veszprémi Taekwon-Do SE 19 fős ifjúsági csapata olyan műsort varázsolt a csarnokba, hogy a végén állva tombolt a közönség. Félórás zenés műsorukban formagyakorlatokat, küzdelmet, töréstechnikákat, de micsoda töréstechnikákat mutattak be! Leírni a látványt, az érzést, a hangulatot lehetetlen. Legyen elég annyi, hogy a gála végén ez a kis csapat nyerte el a közönség első díját és az edzői díjat is.

Aki ott volt és végignézte, nem csalódott: profi szervezést, jól felkészült csapatokat, néhol lélegzetelállító bemutatókat láthattunk. A közönség minden bizonnyal megjegyzi majd a műsorvezető zárszavát:

Gyerekek, jövőre veletek hatodszor is ugyanitt!

Hozzászólások

hozzászólás