Magyar és balkáni népdalokat, népdalfeldolgozásokat hozott a legutóbbi Bősze Ferenc Szalonba a szabadkai és veszprémi muzsikusokból álló, Bakos Árpád és barátai nevű zenekar.

A Bakos Árpád énekes-kobzos, Miroszlav Jovancsity énekes-hegedűs-képzőművész és Franczia Dániel ütőhangszeres összetételű zenekar határon átívelő összetétele tovább erősíti Vajdaság és Veszprém már eddig is erős és jó értelemben szövevényes kapcsolatát.

Bakos Árpád és barátai magyar és balkáni népdalokkal, népdalfeldolgozásokkal érkeztek a szalonba, és gyönyörű muzsikájukkal bizonyították a zene népeket összekötő erejét. Előadásukat az első hangtól az utolsóig a közönség minden egyes tagja mosolyogva hallgatta.

A szalon bensőségességét, meghittségét minden alkalommal fokozza, hogy a közönség közelebbről is megismerheti a fellépőket. A vendéglátó, Bőszéné Szatmári-Nagy Anikó a fellépések előtt mindig mond pár kedves szót a művészekről, vagy egy beszélgetőtárs faggatja őket, az előadások után pedig a vendégek a közönség tagjaival együtt majszolják a pogácsát, borozgatnak, beszélgetnek és további kérdésekre válaszolnak.

Ezúttal a zenei blokkok között a muzsikusok meséltek magukról.

Bakos Árpád a Szabadkához közeli Csantavéren született. (A falu híres szülöttjei: a pezsgőgyártás hazai meghonosítója, Törley József Ernő Félix, a biatorbágyi robbantó, Matuska Szilveszter és Bozsik Péter, a Veszprémben élő író-költő – a szerk. megj.) Veszprém megyében, pontosabban Pápán 2000-ben koncertezett először, és ekkor találkozott az egykori magyarpolányi passió rendezőjével, Tömöry Péterrel, akinek a felkérésére megírta a polányi passió zenéjét.

Nagyon szerettem azokat az éveket – jegyezte meg Bakos Árpád –, és szomorú vagyok, hogy ilyen vége lett a történetnek.

Bakos Árpád szabadúszó zenész.

Jó dolog a szabadúszás, de ára van, éppen ezért négy évvel ezelőtt elvállaltam, hogy a szülőfalumban zenét tanítok az általános iskola felsőseinek. Nagyon élvezem.

Színházi (főleg gyerekszínházi) előadásokhoz ír zenét.

Éppen ma van Békéscsabán egy bemutatóm, de majd legközelebb megnézem az előadást – nevetett.

Fanyar mosollyal mondta el a közönségnek, hogy a kilencvenes évek óta, amióta a baráti körének nagy része szétfutott a világban, bárhol is lép fel, mindig van hol megszállnia.

Franczia Dániel ugyan Győrben született, de már Veszprémben érzi itthon magát. Több zenekarban kezeli az ütőshangszereket, és óraadó tanárként dolgozik a vámosi Waldorf iskolában.

Egy kis falu jótékonysági eseményén találkoztam Árpival, a következő fesztiválon pedig már fel is léptünk együtt – emlékezett vissza. – Ez az első komoly zenekar, amelyben elkezdtem játszani.

Bölcsészetet, azon belül neveléstudományt hallgatott, de ma már határozottan állítja, hogy a zene az útja. Egy ideje dél-indiai ütőszenét tanul, és a szalon közönségének külön is bemutatta elképesztő tudományát.

A szabadkai születésű és jelenleg is Szabadkán élő zenész-képzőművész Miroszlav Jovancsity édesapja szerb, édesanyja magyar. Miroszlav a szülei rábeszélésére iratkozott zeneiskolába, de gyerekkorában nagyon utálta a sok gyakorlást. Ma már hálás a szüleinek, mert a hegedű sok ország határát megnyitotta számára. Ifjú felnőttként a képzőművészet iránt is vonzódott, egy évig járt is a belgrádi képzőművészeti akadémia festő szakára. Képeiből a szalon közönsége is láthatott egy minikiállítást.

A festészet a hivatásom, a zene a szerelmem – árulta el. – Még gyerekkoromban olvastam Fekete István Tüskevár című kisregényét. Majdnem ugyanaz történt velem, ami a regényben Tutajossal, csak én egyedül fedeztem fel a természetet, de ugyanilyen fontos számomra az irodalom is. A festészetben soha nem volt mesterem, és minden forrásból ihletet merítek. Rengeteg csoda van a világon, csak meg kell látni.

Hozzászólások

hozzászólás