Az úgy kezdődött, hogy amikor a kárpótlási földeket osztogatták, nem volt jókor jó helyen. A liciten így csak semmire se jó „kőföldek” jutottak neki, pedig a nagyapja keményen megdolgozott az erzsébeti bérházért meg a vendéglőért, ami a család megélhetését jelentette.
Több kicsike résztulajdona van Kádárta környékén, helyrajzi számonként húsz-ötven tulajdonossal. Azóta hol a csenevész fenyőerdő ég le az egyiken, hol veszélyes hulladékot hagynak a másikon. És sorra jönnek a határozatok, felszólítások.
Harmincheten 30 napon belül
Legutóbb harmincheted magával arra kötelezték, hogy az ingatlanon elhagyott(!) hulladékokat maradék nélkül gyűjtsék össze, érvényes hulladékkezelési engedéllyel rendelkező kezelőnek adják át és az erről kapott bizonylatok másolatával jelentkezzenek a hatóságnál harminc napon belül. Ellenkező esetben nagy összegű hulladékgazdálkodási bírsággal büntetik őket.
Próbált az ügynek utánajárni, közben sűrűn emlegetve a nagyapját kifosztó komenistákat, összes le- és felmenőjükkel egyetemben. Egy korábbi felszólításnak eleget téve írásban már kinyilatkozta, hogy a hulladék nem az övé és nem is ő rakta oda, de mert a hulladék tulajdonosának (annak a gátlástalan senkiházinak) a személye nem volt megállapítható, a hulladékbirtokosra vonatkozó kötelezettség végül rá és a tulajdonostársaira szállt.
Négy köbméter szénkátrányt tartalmazó bitumenkeveréktől, egy köbméter egyéb települési hulladéktól és szintén egy köbméter biológiailag lebomló hulladéktól szabadult meg az ismeretlen senkiházi az ő földjén, vagyis hát harmincnyolcukén, nyakukba sózva ennek minden hatósági következményét, meg a beígért bírságot is. Mert az ötszáz kilónyi ilyen-olyan hulladéktól még csak meg lehet szabadulni valahogy, de ezerkétszáz kiló bitumentől!?
A hatóság levelez, határoz, szankcionál
Rémlett neki, hogy a kátrány ugyanúgy veszélyes hulladéknak minősül, mint a hungarocell, a hullámpala és az üveggyapot. Ezeket nem veszik át a szeméttelepek, nem lehet leadni a hulladékudvarokban. Meg is kérdezte gyorsan a hatósági ügyintézőt, van-e ötlete, hogy akkor hova. Nem volt, ők csak leveleznek, határozatokat írnak, ellenőriznek és szankcionálnak, amennyiben nem számolódik fel a környezetszennyezés.
Ügyfelét a kormányhivatal illetékes járási hivatalának környezetvédelmi osztályához irányította. Ő e-mailben kért tőlük tanácsot, de a választól nem lett sokkal okosabb. Konkrét kérdésére egy linket kapott, ahol elkezdhette kibogarászni a szóba jöhető engedélyes szállítókat (veszélyes hulladékot ugyanis nem hurcolászhat akárki) és a befogadásra jogosult lerakóhelyeket. Nincs túl sok belőlük, azok is messze vannak.
Ült, morfondírozott, hogyan is találhatná meg a tulajdonostársait. Végtére is közösen kellene ezt az ügyet megoldani és vállalni a költségeket. Lehetetlennek tűnt a dolog. Harminchét név a határozatban, cím, telefonszám nélkül. Menjen be a földhivatalba? Kérje ki az adatokat? Tanácstalanul és dühösen várta a bírságot, de egy megszüntető határozat eloszlatta a gondfelhőket. Két tulajdonostársa számlákkal és szállítólevelekkel igazolta a hulladék szabályos elszállítását – állt az indoklásban. Fellélegzett, ám a kérdések továbbra is forrnak benne, hiszen bármikor megismétlődhet a dolog.
Hova tűntek a mezőőrök?
Ki lehetett az a semmirekellő, gátlástalan senki, aki nekik ennyi időt rabló tennivalót okozott? Ki volt, aki belenyúlt mások zsebébe, mert nem vállalta a nála termelődött veszélyes hulladék szabályos elhelyezésének költségeit? Aki nagy ívben tett rá, mennyibe fog ez kerülni nekik? És az eljáró hatóság miért nem tud felvilágosítást adni az engedélyes szállítókról, lerakóhelyekről? Miért nem lehet veszélyes hulladékot legalább a megyeszékhelyeken leadni valahol és onnan továbbítani a központi depókba? A hungarocell például hétköznapi szemétnek számít a háztartásokban, bontott hullámpala is gyakran keletkezik egy-egy házfelújítás során, ezektől megszabadulni nem könnyű. Végül pedig: hová tűntek a mezőőrök, akik régebben elcsípték a mások ingatlanját szennyező és másoknak kárt okozó tahókat?
