Mádl Ferenc emlékére és szellemiségében zajlott a második Bándi Esték kulturális és közéleti program Bándon. Az est vendége dr. Navracsics Tibor EU-biztos, beszélgetőtársa Molnár Sándor, az Utas és Holdvilág antikvárium tulajdonosa volt. A programsorozat kapcsán az egyik szervezővel, Buvári Tamás íróval, filmrendezővel, Mádl Ferenc unokaöccsével beszélgettünk.

Mit tartanak a szervezők ennek a bizonyos szellemiségnek?

Sokunknak van személyes tapasztalata Mádl Ferenccel kapcsolatban, az ő erkölcsi, világnézeti képe ismert, nyilatkozatai, munkái hozzáférhetőek. Mindezek együtt alkotják a szellemiséget, de amit sokan mondanak, például Molnár Sándor is gyakran emlegeti, hogy híd volt a két politikai oldal között, és bár jobboldali elköteleződés jellemezte, a baloldal is elfogadta, elismerte. Mindenesetre igyekszünk, hogy a programsorozatra a békés együttműködés legyen jellemző. A legutóbbi esten Navracsics Tibor emlékezett egykor volt oktatójára. A biztos jelenléte megtiszteltetés volt a bándiak számára, és utat mutatott a későbbi estek színvonalát illetően is. Általa a Feri bácsinak fontos tematika, az Európához tartozás is előtérbe került, igaz, aktuálpolitikai szinten nem mentünk bele a kérdésbe, ami nem is feltétlen célja ezeknek a beszélgetéseknek. Magyarország és az unió viszonyával foglalkozva eszembe jutott, hogy valószínűleg minden vélemény képviselője elő tudna venni egy Mádl Ferenc idézetet, mely az ő saját véleményét támasztaná alá, hiszen Feri bácsi egyszerre volt a nemzeti és az európai értékek elkötelezettje. Nehéz helyzet. Egy bizonyos távolságtartás szükséges a szemléléséhez. A mai kérdésekre érvényes válaszokat nem adhatta meg Feri bácsi, az ezekre való következtetés az életműből kísérlet csupán, amiben nem szabad túl messze menni. Szellemiségével kapcsolatban éppen ezért talán nem is kell másra támaszkodnunk, mint a belső lelki iránytűnkre. Talán az is fontos, hogy tiszteletben tartsuk a másik ember belső lelki iránytűjét, azt, hogy valószínűleg ő is jót szeretne, még ha másképpen is, mint mi. Például ezt ő is így gondolta szerintem.

Felolvasott a Mádl család, vagyis Mádl Ferenc édesapja, más szóval a saját nagyapja életéről írt regényéből. A ben a volt államelnök is szerepet kapott?

A regény körülbelül 80-90 százaléka épül a valóságra, nagyapám élettörténetére, vannak azonban teljesen fiktív elemei. Elsődleges célom egy jó regény megírása volt, melyben számomra, a realizmus mellett, a mágikus történések is fontosak. Néhány dolgot megváltoztattam, kiegészítettem. Nagyapám eredetileg 3 fiú és 3 lány gyerekét például 5 lány és 1 fiúra változtattam, amivel célom a főhős nagyapa és egyetlen fiúgyereke közti kapcsolat, illetve az örökség, a fiú felé örökítés középpontba állítása volt. A második lány, Mária alakja felel meg az 1931-ben született Feri bácsinak. Mária történetéből néhány dolog egybevág Feri bácsi történetével. Mária például rendkívül tiszteli szüleit, szorgalmas, a miniszterségig viszi, ami hatalmas dolognak számít kis szülőfalujában. Ebben a műben nagyapám története a lényeg, akinek azonban a nevét is megváltoztattam, a kalandosabban hangzó Simandl Simonra, akit gyerekkorában Sisinek becéznek. Feri bácsi életútjának, szellemi örökségének feldolgozása nagyobb távolságot és terjedelmet kíván, ezen túlmenően véletlenül sem akartam, hogy úgy tűnjön, kihasználom a családi adottságot a regény megírásakor, ezért őt személy szerint nem említem. A lélek- és emberközpontúság, az európai szellemiség viszont reményeim szerint tetten érhető a könyvben.

Értékrendjében mégiscsak az ún. nemzeti oldal embere Mádl Ferenc, nem? A történelemben úgy maradt fenn, hogy a Polgári Együttműködés létrehozatalával Mádl Ferenc mintegy megmentette a jobboldalt. Hogyan vélekednek róla ma, és önnek mi a véleménye a mai politikáról?

Azt gondolom, hogy Mádl Ferenc az emberi oldal embere volt. A polgári összefogás és együttműködés valószínűleg nagyban közrejátszott a Fidesz 1998-as győzelmében. Ami után csak 2002-ig tartott az ún. nemzeti kormányzás, mely időben Mádl Ferenc már Magyarország köztársasági elnöke volt. A baloldal is elfogadta, mint a nemzeti egységet és a nemzeti megbékélést képviselő elnököt. Más kérdés, hogy mennyire tud megvalósulni a nemzeti megbékélés. Általában túl kevesen képviselik. Ha a mai politikára gondolok, akkor érdekes megnézni a 2002-es választásokat, és abból levonni néhány következtetést. Azt a választást (a baloldal véleménye szerint) a jobboldal a kissé eltúlzott hatalmi törekvései, durva kommunikációja miatt vesztette el, amiből úgymond nem kért a nép, a jobboldal viszont a vereség okaként inkább a saját média hiányát emlegette. Mi a helyzet most? Médiahiányról nem beszélhetünk, sőt. A mai kormánykommunikációt pedig még a saját tábor fele is eléggé durvának találja. Miért van ez így? Miért durvul el minden? Talán azért, mert az ellenzék által folyamatosan emlegetett demokráciadeficit, a korrupció, vagy például az oktatás, a kultúra és az önkormányzatiság területén végbement központosítás, autonómiaellenesség, kiegészítve a kisemberek számára szinte felfoghatatlan költekezéssel és a kormányközeli milliárdosok uralkodásával, könnyen vezethetne egy választási vereséghez. Ezeket feledtetni kell a választókkal, legalábbis a saját táborral. Amire tökéletes módszernek látszik a migráns- és Soros-veszély életben tartása, a folyamatos ideológiai harc, a Brüsszellel való szembehelyezkedés több kérdésben, a nemzeti önrendelkezés fontosságának hangsúlyozása. És ez egész csak fokozódik. Eközben a külső szemlélő számára úgy tűnik, hogy a politika lényege nem a közjó mind szélesebb körben való kiterjesztése, nem a nemzeti szolidaritás, a gyengék felemelése, nem a becsületesség társadalmi megalapozása, hanem a hatalmi harcok folytatása és a hatalommegőrzés. Pedig ha az előbbiekről szólna, talán akkor is megnyerné a választásokat a mindenkori kormány. Jó volna, ha ez egyszer megváltozna, és olyan politikusok is felbukkannának, akiknek az előbbiek lesznek a legfontosabb szempontjaik! Ilyen volt szerintem Mádl Ferenc. Itt helyben, vidéken egyébként vannak ilyen emberek, ismerek ilyen politikusokat. Ugyanakkor régi véleményem, hogy az egyensúly, az egyensúlyra való törekvés mindenhol, így a történelemben is megfigyelhető. Ami jelen helyzetben azt jelentené, hogy az évtizedekig tartó nemzetelnyomó kommunista diktatúra után most egy ún. nemzeti parancsuralmi rendszer hosszabb fennmaradása lenne esedékes. Így állna be valamiféle egyensúly, ami majd valamelyik oldal felé megint elbillen.

Minden értelmiséginek kötelező ma politizálnia? Tudni kell ezen a nyelven?

Nem áll közel hozzám a politizálás. Ki-ki vérmérséklete és érdeklődése szerint foglalkozik a témával, és könyörgöm: ne legyen olyan, hogy kötelező! Szerintem például egy művészeti alkotás teljes befelé és az alkotótárs felé fordulást kíván egy rendkívül érzékeny szinten. Tehát egy sokat dolgozó művész az alkotástól vesz el minőségi és szent időt, ha például folyamatosan és intenzíven politizál. Ráadásul az egy nem túl tiszta műfaj. És hát vannak kockázatok, ha állást foglal az ember. Pedig nem lenne szabad, hogy a vélemény, esetleg a hatalommal szembeni vélemény kimondása olyan drasztikus következményekkel járjon, mint járt abban a régi rendszerben. Emellett fontos volna, hogy a művészet területén ne csak az egyetlen és kizárólagos központi ízlés kapjon esélyt, támogatást, aminek segítségével uralkodhat, hanem a sokszínűség, a szakmai teljesítmény, a tehetség és a többoldalúság is szempont legyen az érvényesülésben. Talán ez vidéken, helyi szinten még könnyebben megy. Kérdés, hogy a vidék megőrizhet-e valamit a még talán létező függetlenségéből? Ugyanilyen fontos volna az is, hogy egy művész, ha szeretne, maradhasson független, ne kelljen a hatalom kegyeiben járnia azért, hogy dolgozni tudjon. Biztos vagyok benne, hogy ezen utóbbi gondolatokat Feri bácsi is osztaná.

Hozzászólások

hozzászólás