Veszprém, amely olyan óriási muzsikus szülővárosaként válik egyre híresebbé, mint Auer Lipót, megérdemli, hogy egy igazán jó zongorája legyen – idézte dr. Batta Andrásnak, a Zeneakadémia volt rektorának szavait szombat este a Hangvillában Neubauer Sándorné, a Veszprémi Turisztikai Egyesület elnöke, a Veszprémi Hangversenyteremért Alapítvány kuratóriumi tagja.

Ennek mielőbbi megvalósulásáért léptek színpadra a Magyar Zongorás Négyes muzsikusai, akik koncertjük bevételét a veszprémi Steinway hangversenyzongora megvásárlására ajánlották fel.

Hegedűs Endre és Katalin, valamint Várnagy Andrea és Farkas Zsolt négykezes, kétzongorás, valamint nyolckezesre átírt klasszikus darabok remek előadásával szerzett emlékezetes estét a veszprémi zenebarátoknak, akik jegyvásárlásaikkal szintén a tavaly májusban kitűzött cél megvalósulását támogatták. A többszöri vastapssal jutalmazott, jó hangulatú koncert nem csupán a muzsikáról szólt, hanem az összefogás és a szeretet erejéről is. Arról, hogy a jó ügyek mellé mindig odaállnak a jó emberek, és hogy a jó emberek mindig megtalálják azokat a jó ügyeket, amelyeket felkarolni, segíteni kell. Veszprém hangversenyzongorájának megvásárlása több képzőművésznek is szívügye, ők a Hangvillában kiállított alkotásaik vételárával járulnak hozzá a kezdeményezés sikeréhez.

Neubauerné köszöntőjében elhangzott, hogy a szükséges 30 millió forintból eddig 10,5 millió gyűlt össze. A támogatók nevei mostantól a Hangvilla előcsarnokában felavatott Zongorafalon olvashatók.

Hozzászólások

hozzászólás