Bartuc Gabriella

CIKKEI

EGYSZERŰBB ÉLET – Van kerted?

Néha azt gondolom, az lenne ideális, ha megtermelnénk magunknak az ételt, a zöldséget, gyümölcsöt a kertben. Egészségesen, mérgek nélkül. Csak ahhoz a mostaninál sokkal nagyobb földterület és tudás is kellene. Mert például jön a fagy, vagy a szárazság meg a tetvek, és kinyuvasztanak mindent. Gyűjtöm az esővizet, és öntözöm a palántákat, a földiepret. Csalánlevelet áztatok, és azzal permetezem a paradicsomot. 

COVID-19 – Feláldozzák az öregeket?

Vajon elmélyíti az ellentéteket idősek és fiatalok között a koronavírus-járvány, vagy éppen fordítva, tovább erősíti a szolidaritást, aminek számos jelét tapasztalhattuk az utóbbi hetekben Magyarországon? Nem tudni, merre mozdul ki a világ a járvány első hulláma után. Annyi azonban bizonyos, hogy még egyszer nem állítható le a most újrainduló gazdaság a halálos áldozatok számának csökkentése érdekében.

JÁRVÁNYNAPLÓ – Képesek leszünk-e visszaállni?

Végre vége az önként vállalt karanténnak – itt, vidéken legalábbis. Majdnem. Bizonyos korlátozásokkal. Nyit a Balaton-part. De ha nem jöhetnek a pestiek, egyelőre, akkor kinek nyitnak a vendéglők, kirándulóhelyek? Magunknak.

IDŐSELLÁTÁS – Mi lesz velünk?

Elsősorban zárt közösségekben szedi áldozatait a koronavírus, idősotthonokban, kórházakban. Félő, hogy az ehhez hasonló járványok a jövőben is felütik fejüket a szociális intézményekben, ahol sok idős ember zsúfolódik össze kis helyen. Függetlenül attól, hogy magántőke vagy az állam áll mögötte. Óhatatlanul felmerül tehát a kérdés, hogy kitegyük-e magunkat, hozzátartozónkat ilyenfajta kockázatos intézményi „megoldásnak”?

JÁRVÁNYNAPLÓ – Rendezte David Lynch

Azt se tudom, hogy milyen nap van ma, de nem is érdekel. Teljesen mindegy. Már a napszakok is kezdenek összemosódni. A saját belső órám szerint élek, ennyi öröme van az önkaranténnak. Későn fekszem, későn kelek, sokat alszom. Mindig ez volt a vágyam.

EGYSZERŰBB ÉLET – Vágjunk rendet!

Meglepő, hogy milyen sokféle holmi elfér egy lakásban! És mennyi haszontalan! Többnyire összefüggéstelen tárgytömeg, amit ötletszerűen összevásároltunk, kaptunk, örököltünk. Az igazság, az, hogy felhalmozó típus vagyok.

JÁRVÁNYNAPLÓ – Halálhozó találkozó

Na, most aztán aktuális Kosztolányi kínríme: „Halálhozó/találkozó”. Csomagküldők, postások járnak hangyaszorgalommal a házakhoz, ki kesztyűben, ki kesztyű és maszk nélkül. Hozzák a nyugdíjat, a megrendelt élelmiszert és más cuccokat. Lehet, hogy velük érkezik a vírus is?

ALAPJÖVEDELEM – Pénzt mindenkinek?

Váratlanul élénk vita alakult ki a legnagyobb közösségi oldalon abból, hogy megosztottam a pápa elképzelését a feltétel nélküli alapjövedelemről. Ahogy a való világban, úgy a közösségi oldalnak ebben a mikroközösségében is többségben vannak az ellenzők, de vannak támogatók is.

SZUBJEKTÍV – Anyám imája

„Nagymama rendszeresen imádkozott. Ha nem csinált valamit, azonnal imádkozni kezdett. Nyilván fordítva, az imádkozást hagyta abba az elkerülhetetlen tennivalók miatt. Ha egyáltalán abbahagyta…!”

SZELLEMI CSŐD – Búcsú az újságbolttól

Bezárt az újságbolt a Kossuth utca 1-ben, legalábbis az ajtajára kitett cédula szerint. Most már csak a posta előtti bódé maradt és a szupermarketek enyhén szólva is igénytelen újságkínálata, ami a nyomtatott médiát illeti.

EGYSZERŰBB ÉLET – Vissza a természethez!

Az optimista elképzelések szerint ez a járvány észhez fogja téríteni az emberiséget. Visszaveszünk a pörgésből, ami jót tesz a Földnek, de nekünk magunknak is, mert kevésbé rongáljuk az idegeinket és a környezetünket.

JÁRVÁNYNAPLÓ – És harmadnapon feltámadott

Húsvét. Szinte nyár. Tombol a kert, mint az őrültek, minden rázendített, a madarak, a fák, nyílik a tulipán, nárcisz, nyomul a pünkösdi rózsa. Sürgős nekik nagyon – imádom őket! De ez a tavasz valahogy mégsem tud közel jönni hozzám. 

JÁRVÁNYNAPLÓ – Egy új faj, erkölcs nélkül?

A politikai kérdések valójában mind gazdasági kérdések körül forognak, ahogy a biztonsági problémák is. A gazdaság az aréna, amelyben a harc folyik.

FELFEDEZŐ – Megtaláltuk az őskori festékbányát!

Felfedeztük, na jó, újra felfedeztük a Lovas határában húzódó őskori festékbányát, ami szenzációszámba megy, hiszen Európában ez a legrégibb, hozzá fogható csak Afrikában van!

JÁRVÁNYNAPLÓ – Fertőző sorozatok

Mint valami zombi, úgy érzem magam, ahogy kiszédülök a napsütésbe a vég nélküli sütés-főzés után. Lehetőség nyílt Áronnak és Zsigmondnak „hadtápot” felküldeni Pestre, készítettem mindent, ami eszembe jutott, húslevest, sült húst, pörköltet, bablevest, mákos kalácsot, reformtortát.

© 2020 Veszprém Kukac

Weboldalunk működését, biztonságos üzemeltetését a nap 24 órájában, az év 365 napján a websupport.sk tárhely biztosítja