Hétvégi bevásárlótúrám során történelmünk ama dicső korszaka jutott eszembe, amikor őseink 862 és 970 között legalább negyvenhét hadjáratot indítottak, harmincnyolcat nyugati, kilencet déli irányba. Ugyanis két élelmiszer-áruház „arculatváltásának” előnytelen hatásait tapasztaltam meg a saját bőrömön. Ám minden jó, ha jó a vége: túléltem, pedig kevés remény volt rá, hogy ép elmével megúszom a kalandot.

Tereptúra

A városszéli hipermarket alig két hete újult meg, elektronikai áruháznak is helyet adott értékesítőterének harmadán. Eközben sikerült olyannyira felforgatni az egész boltot, hogy a sorok között a San Francisco utcáin című régi sorozat nyitójelenetében érezhettem magam, bolyongó vásárlótársaim tömegében. A terep nehezítéséről is sikeresen gondoskodott az áruház vezetése, ugyanis az eddig a padlón elhelyezett, a vásárlást segítő felvilágosító matricák, valamint az „élőerős” segítség is eltűnt.

A gyorspác

14958833_10202453508614271_946463511_nMagamra maradva, a bevásárlólistát szorongatva próbáltam a lehetetlen küldetést minél gyorsabban teljesíteni. Ez egy gyorspác nevezetű termék felkutatása volt. Először az ésszerűség mentén kutattam, majd az „amelyik sorban még nem jártam” elvet követtem – jó darabig sikertelenül. Aztán, ahogy a tömeg nyomása engedett, látom ám a zsákmányt a mennyezetről lelógó tábla szerinti „liszt, cukor, lekvár, méz” sorban – hát hol máshol? Ezután a kenyér, felvágott, tőkehús, leveszöldség beszerzése már gyerekjáték volt, már csak azért is, mert azok fellelhetőségi helye az elmúlt 12 évben nem változott.

Törzsvásárló nem felejt

Irány az önkiszolgáló kassza, mert az sokkal gyorsabb. Volt, valamikor régen! Ezzel akkor szembesültem, amikor a kasszához értem. A Tesco semmit sem bízott a véletlenre, amikor szükségét érezte egy szoftverfrissítésnek. Nem nagyképűségből mondom, de a régi rendszernél még akkor sem töltöttem el három percnél többet a kasszánál, ha véletlenül tele voltam kuponokkal és Erzsébet-utalvánnyal, vagy ha éppen lefagyott a rendszer.

Most viszont rekordot döntöttem, én fagytam le. Miközben a teljesen értelmetlen menüben a zöldségeket meg a péksüteményeket próbáltam beazonosítani, azon elmélkedtem, hogy miért is nem tart az áruház vezetősége informatikai gyorstalpalót a vásárlóknak, ha már ilyen professzionális újításra volt szükség. A boltban bolyongással töltött idő alatt az egyszerű halandó a hasznos informatikai, „kasszaügyi” tudásanyagot is megszerezhetné.

Nyugi, más sem találja!

Végre szabadultam, ám a markomban görcsösen szorongatott bevásárlólistáról kiderült, hogy üdítőt, tejet, WC-papírt nem, viszont – hála a kószálásnak –  téli szélvédőmosó folyadékot, dezodort, sálat és ceruzaelemet vásároltam, pedig nem is kellett. Nem estem pánikba, gondoltam, hazafelé beugrok, a Pennybe, úgyis útba esik. Így azután –  történelminek nem mondható – bolyongásom új helyszínéhez érkeztem.

14971988_10202453508534269_89303086_n

Raklapokon és fóliákon átküzdve magam, a szokott helyen ugyan nem, de máshol megtaláltam, amire szükségem volt. A pénztárnál már kifakadtam, de megnyugtattak:  „Arculatváltás van folyamatban, a vezetőség kiadta utasításban”, és különben se aggódjak, nemcsak én nem találok meg semmit, ők sem!

Hát ez vigasztaló. Túlélőtúrám végeztével, büszkén viselve magamon a közelharcok nyomait, családom elismerő pillantásainak kereszttüzében ültem a vasárnapi ebédhez.

Hozzászólások

hozzászólás