A kortárstánc szexi – jelentette ki Jassek Balázs, aki pár éve véletlenül ült be nézőként egy táncfesztiválos előadásra, és azonnal beszippantotta őt az előadás. Erről A tánc fesztiválja mai sajtótájékoztatóján mesélt, jelezve, hogy a kortárstánc nem egy elvont műfaj, és ezt szeretné megmutatni a fiataloknak is.

Ahogy én, úgy bárki belecsöppenhet ebbe – mesélte nevetve Jassek Balázs. – Random, minden előzetes tudás nélkül, sőt: nem kevés ellenérzést legyőzve ültem be egy előadásra. Az első gondolatom az volt: nem tudom, mi folyik itt, de valamiért értem és élvezem. Aztán végigültem a másnap délelőtti elemző beszélgetéseket, és azt szűrtem le magamnak, hogy ehhez a műfajhoz nem érteni kell, nem fejben kell „hozzáállni”, hanem a szíven keresztül jön be a dolog. Annak az egy hétnek a végén előjött belőlem az ifjúkorom, amikor elmerültem a művészetekben, és miután a felnőttkorom elején eltávolodtam tőlük, az első táncszínházi előadás felidéztette velem a régi emlékeket, és azóta imádom ezt a fesztivált. A kortárstánc szexi, és ezt meg kell mutatni a fiataloknak is azokon az eszközökön, amelyeket használnak, például az Instagramon. Ebben szeretnék segíteni a fesztivál szervezőinek, hisz évek óta szerettem volna hozzátenni valamit a fesztiválhoz!

Május 28-án felvonulással kezdődik és június 3-án gálával zárul a jubileumi, XX. Országos és Nemzetközi Kortárs Összművészeti Találkozó, amelynek végleges a programja, és a legutóbbi tájékoztatás óta kialakult a kísérőprogramja és az új arculata. (Itt jegyezzük meg, hogy folyamatos a Pannon Várszínház arculatváltása is.)

Az arculatváltás nem jelenti azt, hogy tartalmilag mást gondolunk a fesztiválról, a közönségünkről és a városról, mint eddig – hangsúlyozta Krámer György, a fesztivál művészeti vezetője.

A képen balról jobbra: Molnárné Simon Anikó, a Pannon Várszínház marketingvezetője, Vándorfi László, a színház igazgatója, Krámer György, a fesztivál művészeti vezetője és Jassek Balázs civil kortárstánc-imádó. Fotó: a szerző

A képen balról jobbra: Molnárné Simon Anikó, a Pannon Várszínház marketingvezetője, Vándorfi László, a színház igazgatója, Krámer György, a fesztivál művészeti vezetője és Jassek Balázs civil kortárstánc-imádó. Fotó: a szerző

A kísérőprogramok a következők lesznek: a veszprémi Slam Poetry csapat minden hangvillás nagyszínpadi előadás előtt bemutat egy csokorra valót az odaLÖKött KÖLtészetből, a fesztivál végén pedig önálló műsorral lép fel. A Slam Poetry költészet is, performance is – a veszprémi slammerek érdemesek a közönség figyelmére. Június 2-án, szombaton 10 órakor kezdődik Lakatos János Tánc és egészség című, gazdagon illusztrált, interaktív, rendkívül érdekes előadása, amely évek óta igen népszerű a fővárosban, és nem csak szakmabelieknek szól. Lakatos János egy fotókiállítással is bemutatkozik: a Hangvilla első emeleti galériájában lesznek láthatók a táncosokat különleges helyszíneken megörökítő képei.

A SÉD folyóirat és a Pannon Egyetem közreműködésével, Géczi János vezetésével idén is lesz kritikaíró workshop. A szakmai műhelyben készült írásokat a SÉD egy későbbi számában olvashatják majd. Lőrinc Katalin táncművész, aki többször zsűrizett a táncfesztiválon, könyvet írt A test mint szöveg címmel. A könyv performansszal összekötött bemutatója a Hangvilla kávézójában lesz június 2-án, szombaton 17 órakor.

Mindenkit szeretettel várunk a fesztiválnyitó felvonulásra a Hangvilla melletti térre – folytatta Krámer György. – A különböző tánccsoportok bemutatója mellett a közönség megnézheti a Háry János a Langaléta garabonciások előadásában. Örömünkre szolgál, hogy a főváros után először a táncfesztiválon mutatkoznak be az Imre Zoltán-program nyertes koreográfusai, de a fesztivál minden egyes előadását a nézők figyelmébe ajánlom a Forte Vaterlandjától, a Pécsi Balett két egyfelvonásosán keresztül a Magyar Táncművészeti Egyetem végzőseinek bemutatkozásáig! Idén először spanyol, koreai és finn táncművészek is színpadra lépnek a fesztivál egy hete alatt, így nagy örömünkre nemzetközivé vált a rendezvény.

Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgató-rendezője, a táncfesztivál szervezője fontosnak tartotta elmondani, hogy A tánc fesztiválja Veszprém kiemelt fesztiválja, az Európa Kulturális Fővárosa 2023-pályázat kiemelt rendezvénye, és a rendezvényen részt vesz az országos kiemelt fesztiválok zsűrije is, amely eldönti, mely rendezvények nyerik majd el az országos kiemelt kulturális rendezvény címet. Vándorfi Lászlótól megtudtuk, hogy a fesztivál a különböző pályázatokon közel húszmillió forintot nyert el (még mindig várják néhány pályázat eredményét), a fő szponzorok – Veszprém város önkormányzata, Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., Tornai Pincészet, Continental Automotive Hungary Kft., Szerencsejáték Zrt. – pedig idén a korábbinál kiemeltebben támogatják a fesztivált.

Természetesen a nézőknek is nagy szerepük van a költségvetésünkben! – emelte ki a színigazgató. – Ne riassza el a nézőt az, hogy kortárstánc, hisz ez a közönség fesztiválja, nekik szervezzük! Az előadások nem didaktikusak. Arra ösztönzik a nézőket, hogy nyissák meg minden érzékszervüket az élménynek.

A XX. Országos és Nemzetközi Kortárs Összművészeti Találkozó zsűrije: Szakály György, Kossuth-díjas táncművész (a zsűri elnöke), Jorma Uotinen finn koreográfus, dizájner, egy finn fesztivál művészeti igazgatója, Pongor Ildikó Kossuth-díjas balerina, Ladányi Andrea táncművész, Hegyeshalmi László, a Művészetek Háza igazgatója és Kútszegi Csaba táncos, szakíró.

A www.atancfesztivalja.hu oldalon a teljes programot megtalálják és fontos információkat olvashatnak a rendezvényről.

Hozzászólások

hozzászólás