Napra pontosan 25 éve alakult meg a veszprémi önkormányzat, amelynek születésnapját a város legelső első emberével, Dióssy László expolgármesterrel ketten ünnepeljük a pláza kávéházában. Ülünk az egyik asztalnál, kapucsínót kortyolgatunk és sztorikat mesélünk arról, mi történt 1990-ben, meg azelőtt, és hogy mi lett belőle.

– Október 30-án minikonferenciát rendez a város a veszprémi önkormányzat alakulásáról, amelynek éppen ma van a jubileuma: a helyi képviselő-testület alakuló ülését az első szabad választások után, 1990. október 19-én tartottuk. Egyike volt ez azon kiemelkedő történelmi eseményeknek, amelyeket méltó módon kell(ene) megünnepelni. Székesfehérváron például díszközgyűlést tartanak, amelyre meghívtak mindenkit, aki részt vállalt az elmúlt 25 év munkájából.

– A királynék városa, Veszprém, minden tekintetben kisebb a királyok koronázóvárosánál, Székesfehérvárnál, mi minikonferenciával emlékezünk az önkormányzatiság létrejöttére. Önt meghívták?

– Igen, a jelenlegi városvezetéstől számos rendezvényre kapok meghívást.

– Ezt olyan hangsúlyosan mondta. Talán a korábbitól nem?

diossy9– Nem, és ez mérhetetlenül fájt. Amikor 2006-ban a közvélemény-kutatás szerint 16 százalékkal vezettem a polgármester-jelölti listát, azt gondoltam: na, most simán győzök! Nem így lett, az országos politikai történések felülírták a helyi politikát is. Nem tagadom, rosszulesett. Tizenhat év után nem én lettem a polgármester, de arra számítottam, hogy lesz majd valamilyen ünnepélyes búcsúztatás, esetleg a régi városvezető átadja az újnak a város kulcsát és felajánlja a szolgálatát, még ha az új vissza is utasítja azt. Politikai kulturálatlanság, hogy még az alakuló ülésre sem hívtak meg. Környezetvédelmi szakállamtitkár lettem. Akkoriban nyíltak meg a pályázható uniós források. Sok pénzhez juttathattam volna Veszprémet, de nem keresett senki, nem használta ki senki a szakállamtitkári pozíciómban rejlő lehetőségeket. A balatonfüredi polgármester, Bóka István például igen, vele szinte napi kapcsolatban voltunk, számos forrást találtunk, ez meg is látszik Füreden.

– Úgy tűnik, van, ami most is fáj, de van-e, ami ennél is fájdalmasabb?

– Nézze ezt a képet. Iszkázon készült 1987-ben, Nagy László emlékházában, ahol Göncz Árpád akkoriban fordított. Ott ül az akkori megyei tanács elnöke mellett, az asztal végén pedig ott vagyok én, az akkor még fiatal tanácsi előadó. Göncz Árpád akkor még nem sejthette, hogy pár év múlva köztársasági elnök lesz, mint ahogy azt sem, hogy amit másokkal együtt létrehozott, amiért annyit dolgozott, mára megváltozik. Vagy nézze meg ezt a stenciles lapot. Azt írtuk ezen a 25 évvel ezelőtti és korszerűtlen küllemét tekintve mai szemmel megmosolyognivalóan egyszerű, A/5-ös lapon , ami a szívünkből jött. Megvalósult, amit annyira akartunk, hogy legyen ebben az országban valódi önkormányzás, hogy érvényesüljön a polgári akarat, a civil szándék, hogy az itt befizetett adókat itt költsük el, hogy a média szabadon és mindenről írhasson. Ma viszont folyik az önkormányzatok tudatos és módszeres leépítése, a feladatok és hatáskörök kiüresítése, zajlik a központosítás.

– Ez most olyan lesz, mint egy szirupos operettsláger, de a jóról és a szépről se feledkezzünk meg. Például erről a helyről, ahol ülünk.

– A pláza? Igen, és a Tesco, meg a társai, mert fontosnak tartottuk azt is, hogy az itt élők itt vásárolhassanak. Ezért adtunk lehetőséget a nagy áruházláncoknak, de a kis- és középvállalkozásokat sem nyomtuk agyon. Nemcsak a szorosan vett, hanem a tágabb értelmezésű belvárosban is egymást érték az üzletek. Létrehoztuk a Vállalkozás Fejlesztési Alapítványt, ahová befizettük az önkormányzati adó egy részét, s ebből alacsony kamatra kaphattak hitelt a vállalkozók. Ahhoz, hogy az emberek a pénzüket költhessék, meg is kellett keresniük, ehhez pedig munkahelyteremtésre volt szükség. Az újszülött önkormányzatnak szembe kellett néznie azzal, hogy a korábban meglévő állami vállalatok leépültek. Megszűnt a két legnagyobb munkáltató, a Bakony Művek és a VÁÉV. A munkanélküliségi ráta meghaladta a 20 százalékot, Veszprém pedig a ’90-es évek elején a reményvesztettek városa volt. Emlékszem, milyen nehéz volt bízni abban, amit az osztrák Schindele úr mondott nekem, amikor térdig érő gazban jártunk a Házgyári úton: Herr Dióssy, itt egy év múlva gyár áll! És állt. Mégpedig a legelső nagy, úgynevezett zöldmezős beruházás, amely nem volt más, mint az ITT, egy igazi sikertörténet, ebből lett a Continental és a Valeo, két gyár, amelyek ma is meghatározó szereplői a város gazdasági életének. A Házgyári út más része is üzemekkel, üzletekkel népesült be, ahogy a város déli részén, a Füredi út környékén is fejlesztések zajlottak. A befolyt iparűzési és építményadóból, meg az akkor még visszaosztott személyi jövedelemadóból jelentős bevételhez jutott a város. Ma pedig – mint a rendszerváltás előtt, a megyei tanácsok idején – a város központosított pénzekből kap vissza, ha visszakap. A „mi időnkben” mindez normatív alapon történt.

– Kultúra, művelődés, rászorulók gyámolítása, élhető város?

– Tizenkét pontban foglaltuk össze 2002-ben, mi mindent szeretnénk tenni az itt élő emberekért. A „fogadalmunkról” készült szórólapot is elhoztam, hogy mutassam: amit ígértünk, teljesítettük. Megtörtént a vár és a vár alatti utcák rehabilitációja, a dózsavárosi utak rendbetétele, az Óváros tér és a Március 15. úti sportcsarnok felújítása, új lakóterületek kialakítása a volt szovjet laktanya területén, a Takácskertben és a Deák Ferenc utcákban, és még sorolhatnám. Volt egy Virágos Veszprémért verseny, amely megmozgatta a város valamennyi övezetében élőket, s egy idő után már nemcsak a virágosításról, hanem a környezetvédelemről, a tisztaságról, a lokálpatriotizmusról szólt. A végén, a díjkiosztó után a szó valóságos értelmében kinyitottuk a városháza kapuját, és a fogadáson vendégül láttuk a veszprémi polgárokat. A közművelődési és oktatási intézmények még önállóan, a régi helyükön voltak, kialakult a város szociális ellátórendszere, idősekről, rászorulókról, hajléktalanokról, fogyatékkal élőkről gondoskodtunk úgy, hogy a veszprémi minta másolásáért az egész országból érkeztek ide szakemberek. Médiumok szabadon alakultak, s bár előfordult, hogy egy megjelent írás, riport nem tetszett, eszembe sem jutott a hatalmammal visszaélni, cenzúrázni, letiltani. Az én időmben jöttek létre azok a városi programok, amelyeket később csak folytatni kellett, ilyen a Gizella-napok, amely Bors József egykori alpolgármester ötlete volt, vagy a Veszprémi Ünnepi Játékok, amelyet Mészáros Zoltán talált ki.

diossy8

– Mit csinál jelenleg Dióssy László?

– Sokat dolgozom, felépítettem a saját világom. Ügyvezetője vagyok a 3D nevű (három Dióssy) vállalkozásnak, amelyet a fiaimmal közösen viszünk. Emellett címzetes egyetemi tanárként oktatok a Nyugat-magyarországi Egyetemen, az Óbudain és a Pannonon vendégelőadó vagyok. Tudatosan készültem a politika utáni életre, hova mehetne dolgozni az, aki 16 évig a város első embere volt? Szakállamtitkári négy évemben környezetvédelemből doktoráltam. Ez a szívügyem, siralmas, ami ezen a területen történt, a szakminisztérium széthullott, a civilek hallgatnak.

– Közélet végleg eltemetve?

– Valamit megtanultam a 16 év alatt (s erre a legjobb példa a már említett 2006. évi választási vereség), azt, hogy a politikában bármi lehet, még a legváratlanabb dolgok is megtörténhetnek.

Hozzászólások

hozzászólás