Szaga nincs a pénznek, csak illata, mégpedig fahéjas – közölte a pénztárosnő, és maga elé tartott egy kétezrest, kifeszítette, mint a szurkolók a szurkolói sálat. Felkaptuk a fejünket és mohón beleszippantottunk a levegőbe.

Lassan csordogált a sor.

Van vevő, aki a pénztárnál él lelki életet. Képes arra a csodára, hogy minden bánatát belesűrítse abba a röpke időbe, amíg a pénztáros átfuttatja az árut a leolvasó ablaka előtt. Természetesen kártyával fizet, és még pakolás közben is mondja, mondja.

Tisztelem a pénztárosokat, nehéz munka az övék. Még abbahagyni is csak úgy tudják, hogy megkérik a biztonsági őrt, álljon a sor végére, és ne engedjen senkit maga mögé. Ha nincs ott a biztonsági őr, akkor egy vevőt kérnek meg, ami növelheti az illető önbizalmát, de kellemetlen is, ha belegondolunk, hogy rá hárul a feladat elhessegetni az utána érkezőt, mint valami legyet. Hogy jön ő ehhez?

Az egyik pénztáros úgy érzi, lekezelik a vevők, nem veszik emberszámba. Ezt megelőzendő, fennen hangoztatja, hogy megvédi magát az ilyen állatoktól.

A másik, mint kotlós a csibéket, terelgeti, tanítgatja a vásárlókat. Önérzetes otthonossággal trónol a forgószéken, s adja ki ukázait a helyes viselkedést illetően a köszönéstől az áru szakszerű szalagra helyezésén át a fizetőeszköz előkészítéséig.

A harmadik nagy komolyan bemondja a mikrofonba, hogy „Vezetőt kérek idefáradni”. Addig is sértett arcot vág és a körmeit bámulja. Ha sokat kell várni a vezetőre, kihasználja az alkalmat és lázadást szít: tegyünk panaszt a hosszú sorok miatt, s hogy kevés a pénztáros. Ne tűrjük el! Natürlich. (Aztán ő nem tűr tovább. Már az osztrákokat boldogítja.)

Igen családias a kapcsolat a pénztárosok között. Fesztelenül átkiabálnak egymáshoz: Van ötezresed? – Nincs. Húsz- és tízezresekkel jönnek! Most vették le a nyugdíjukat. Délután meg majd visszahozzák, amit felváltattak… Azért valamennyit tudok adni.

Az első vasárnapi nyitva tartás reggelén nagyon haragudtak a vevőkre, amiért képtelenek szombaton bevásárolni. Nincs bennük semmi szolidaritás! Szemérmesen kussoltunk. Egy idős néni mentette meg a becsületünket: „Kedveském, én nem támogatom a vasárnapi nyitva tartást, csak élek a lehetőséggel, hogy vásárolhatok.”

Csukódik-nyílik a pénztárgépfiók, a fahéj illata kis pamacsokban lebeg körülötte.

Domján Gábor

Hozzászólások

hozzászólás